Még a zimankó beköszönte előtt megkíséreltük elűzni a telet.
Hát, nem nagyon sikerült. Pedig milyen vidáman tettük! A csoportok szebbnél szebb álarcokkal neveztek a versenybe, s miközben
délutánonként kreatívkodtak, arra is volt idejük, hogy vidám előadást állítsanak össze.
Miután mindannyian bemutatták műsoraikat, gabonagolyó-faló versenyben mérték össze erejüket.
A délután fénypontja a lábszépségverseny volt. Az intézet hölgydolgozói hozzáértő szemekkel bírálták el, ki
lehet a „Szőr Artúr-díj” jogos tulajdonosa. A táncverseny sem maradhatott el.
Csak úgy szikráztak a talpak, jártak a kezek, lábak. A vidám délután az eredmények kihirdetésével zárult. Jó volt látni,
mennyire tudnak örülni egymás sikerének, és hallani az önfeledt tapsokat, amivel jutalmazták
egymást.

Csoport farsangi előadása

Ügyességi verseny - zabpehely evő verseny

Javítóintézet a dunántúlon

Célja: az előzetes letartóztatás és javítóintézeti nevelés végrehajtását az ellátáshoz való egyenlő esélyű hozzáférés elvének megfelelve egyaránt biztosító intézmény kialakítása a Dunántúlon a bűnelkövetéssel vádolt fiatalkorú érdekében a szocializációt és reszocializációt, a társadalmi reintegrációt és a munkaerő-piaci integrációt elősegíteni képes személyi, környezeti és tárgyi feltételek biztosítása